Páros szülésfelkészítés Annarózsával

Várlak Benneteket szeretettel egy 6-6.5 órás bensőséges alkalomra, ha már betöltöttétek a 30. hetet. Párosan készülünk fel a szülés misztériumára, felhasználva jóga-, légzés-, masszázs-, tantrikus és dúlatechnikákat a vajúdás segítése érdekében, együtt a szülővé és családdá születésben.

Legközelebbi időpontok: 2023. január 8 vagy 22, 9-15.00

A foglalkozás díját kérem előre utalással rendezni, részleteket megbeszéljük. 

A szülés a női lét egyik legfontosabb beavatási élménye, melynek módja a későbbiekben meghatározó lehet saját magunkhoz, anyaságunkhoz, testünkhöz és partnerünkhöz való viszonyulásunkban is. Az önmagunkba vetett hit rendkívüli fontosságú gyermekünk világrahozatalában amennyiben természetes, a lehetőségekhez képest háborítatlan, intim hangulatú szülésélményre vágyunk. Hiszen szülni természetes dolog, még akkor is, ha a külvilág néha mást sugall. Ezért fontos annak tudatosítása, hogy egy szép, vágyott szülésélményhez sokszor nem kell más, mint egy támogató partner és különböző módszerekkel megtalálni magunkban női őserőnk forrását, mely évezredek óta minden szülő nőt segít az anyává válás útján. 
Ma már természetes, hogy az apák is részesei a születés élményének, mely elmélyíti, megerősíti, illetve új szintre emeli a pár egymáshoz fűződő kapcsolatát és az újszülötthöz való kötődésben is fontos szerepe van. Az apák odaadó és támogató jelenléte ezért nagyban elősegítheti a vágyott és háborítatlan szülés élményét, így az ő felkészülésük és a szülési előkészületekbe való bevonásuk is ajánlatos. 

A 6 órás műhelymunka keretében részletesen foglalkozunk:
- a hatékony ellazulást támogató légzéstechnikákkal 
- a befelé fordulást és a vajúdást segítő relaxációs és imaginációs módszerekkel 
- a partner támogató szerepével a vajúdástámogatás során
- jógikus alapú pozíciókkal a vajúdási és a kitolási szakasz megtámogatására (jógás előképzettség nem szükséges)
- a szülési összehúzódások és a fájdalom természetével – barát vagy ellenség? 
- különböző masszázstechnikákkal, a gát védelmével és az illóolajak szerepével a szülés és az azt megelőző hetek során 
- a szülésre való felkészülés gyakorlati kérdéseivel (pl. mikor induljunk a kórházba, tágulási szakaszok stb., mi a teendő császármetszés esetén)

- a szülés utáni időszakkal: szoptatás, gyermekágy, női támogatás 

- a szüléssel mint beavató folyamattal- Anya, Apa és Család is születik

Vezeti: Gergely Anna, női és kismamajógaoktató, dúla, női terapeuta. Folyamatosan bővítve tudásom foglalkozom már 11 éve kismamákkal, teljes odaadással. Várlak szeretettel Benneteket!

Foglalkozás díja: 1 pár esetén 80.000 Ft/pár, 2 pár esetén 60.000 Ft/pár, 3 pár esetén 40.000 Ft/ pár, 4 pár esetén 30.000 Ft/pár.

Egy 15-20 perces orvosi vizit áráért hat órás személyes figyelmet és rengeteg gyakorlati és elméleti tudást kapsz, jegyzettel együtt. 

Időpont egyeztetéssel rugalmasan egész év folyamán zajló foglalkozás. Várlak szeretettel Benneteket! 

Anna! Csak szeretném elmondani, hogy nagyon szuper volt a mai nap, Tibi teljesen el van kápráztatva, nagyon jól érezte magát. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog neki tetszeni...
Köszönjük szépen!!! (Niki)

Szia Anna! Csak egy pár mondatot szeretnék írni Neked Gellért születéséről. Mielőtt bementünk a kórházba, bő egy napot vajúdtam otthon és nagyon jól tudtam/tudtuk alkalmazni Mátéval azokat a "gyakorlatokat" amiket mutattál nekünk jógán, meg a felkészítőn. Talán ha azokat nem ismerem, akkor korábban bemegyünk a kórházba, mert nem tudtam volna mit kezdeni a fájásokkal. De jó volt így, hogy sokáig otthon mertünk maradni. A kórházban is még egy ideig alkalmaztuk a jógán tanultakat, de aztán vége lett a szociális szakasznak..... Gellért baba végül normál úton megszületett (igaz, hogy majdnem 2 napos vajúdás után..)Szóval nagyon köszönöm a sok hasznos dolgot, amit tanulhattam és persze az összes jóga órát is, Nagyon jó volt abban a 2 órában tényleg Magammal és a Babával foglalkozni. Igazi feltöltődés volt. További jó munkát! (Éva)

Szia Anna! Hétfőn reggel 7 órakor a mi kis csodánk is megszületett! ♥️ Természetes úton, viszont kicsit hosszú volt Panninak az út kifelé! Picit röviden: 24 órás vajúdás előzte meg a szülést, ami otthon történt, vártuk, hogy álljon be rendszeres 5 perces fájásokra. Nagyon sokat segített a jógán tanultak na meg Csabi jelenléte, ha kicsit nem figyeltem rögtön szólt rám, hogy levegővételre figyeljek! ☺️ A hangok is segítettek kilégzésnél! A kórházban már 5 óra alatt kibújt a kis drágánk, vajúdtam labdán és kádban is, sajnos a végére nagyon elfáradtam, mondták is benn hogy fájásgyenge lettem, de végül minden erőmet összeszedve megérkezett közénk! ♥️ Köszönöm, hogy lelkileg és testileg is felkészítettél minket erre az útra, nagyon élveztem minden egyes órát! Varga Panni 3670grammal és 55 cm-fel érkezett hozzánk! Minden jót Anna, de szerintem találkozunk még! ☺️ Puszi! (Réka)

"Kedves Annarózsa! Nagyon szépen köszönjük a tegnap estét! Gabi is jól érezte magát abban a csodaszép környezetben amit Te hoztál létre és hasznosnak találta, végre elmondta valaki, hogy hova álljak, mit tudok segíteni! Köszönöm Annarózsa!!! Nagyon sokat segitettél!!” Magdi

"Kedves Anna! Na végre eljutottam odáig, hogy szülés élményeim beszámolómat megírjam Neked és megköszönjem támogatásod! Gábor a Te támogató tanácsaid szerint járt el, nagy segítség volt Neki. Köszönjük, hogy megoszthattuk előző szülésélményeinket és, hogy a mostanit előkésztetted!" Gabi

Drága Anna! Tegnap éjjel 22.06-kor megérkezett Lilien! 55 cm és 4030 g ☺️. A legtökéletesebb szülés volt. Köszönöm a felkészítést! Köszönöm, hogy velem voltál és végigkísértél ezen az úton! Majd mesélek részletesen, addig is jó pihenést neked! Anna

Drága Anna! Nagyon köszönjük a felkészítést, igazán az volt, még így is, hogy többedszer szülő, a témában jártas páros vagyunk. Mikor hazaértünk Rozi is megérezte, mennyire harmonikusak és összekapcsolódottak vagyunk odaszaladt és mindkettőnk nyakát átkarolva azt mondta: "ez a legjobb nap" ???? és tényleg. Köszönjük! Mindenkinek ajánlani fogom! Eszter

A szülés az durva volt, de úgy sikerült ahogy szerettem volna! Hasznosak voltak a tanacsaid!! ☺️☺️☺️
Abszolút segítség volt! Köszönjük! Anikó