NIA ÖRÖMTÁNC

 

Nia. Érdemes ízlelgetni ezt a különlegesen csengő szót, mielőtt többet is megtudnánk róla. Egyszerre sugall egyszerűséget és összetettséget, lágyságot és erőt, ősit és újszerűt. Mint egy gyönyörű kaleidoszkóp, amelybe ha belenézünk, sokszínűen összetett képeket látunk. Ezt a gyönyörű nevet egy Amerikából származó mozgásforma kapta, melyet Debbie és Carlos Rosas hívott életre azzal a szándékkal, hogy egy olyan típusú mozgást teremtsenek, melynek segítségével úgy tudnak fittek és egészségesek maradni, hogy közben a mozgás univerzális öröméről sem kell lemondaniuk. A Niában ezért olyan technikákat és mozgásformákat ötvöztek, melyek a teljesítményalapú szemlélet helyett a mozgáson keresztül megtapasztalható örömre és öngyógyításra helyezik a hangsúlyt. Tapasztalataik esszenciájából született meg hát ez a csodás technika, melynek lelkét a tánc, erejét a harcművészeti elemek, bölcsességét pedig a gyógyító technikák adják.

 

A Niát a saját történetemen keresztül szeretném mélyebben bemutatni. Úgy érzem, hiteles csak így tudok maradni ebbe a témában, hiszen számomra a Niával való találkozás olyan volt, mint egy hosszú és kalandos utazás után végre hazaérkezni egy olyan helyre, ahonnan soha többé nem akarok már elmenni. A találkozást megelőzően már évek óta kerestem a számomra megfelelő mozgásformákat, de bármit is találtam, hiányérzetem maradt. Túl igényesnek számítottam azon elvárásaimmal, hogy a mozgás legyen örömteli, jóleső, intenzív és relaxált egyszerre, ne tegyen extra terhelést az ízületeimre, de mozgassa át minden porcikámat. Legyen táncos, jó zenékre koreografálva, de legyen lehetőség a szabad, önkifejező mozdulatokra is. Ilyen vágyakkal a szívemben léptem be az első Nia órára, és már a ráhangolódó körben állva éreztem, hogy most valami más történik, mint eddig. Végre egy technika, ahol nem várják tőlem, hogy az utcáról beesve azonnal beleugorjak a mozdulatokba. Van idő megérkezni. Érzem, hogy kapcsolatba lépek a testemmel. Lehetőségem van befelé figyelni, a testem érzeteit tudatosítani. A testem reagál erre a belső figyelésre - érzetekkel. Érzem, hogy feszült a nyakam, merevek a vállaim, és fáj a derekam. De ez itt nem az önsajnálat és az ítélkezés helye, hanem csak egy semleges megfigyelés, hogy tudjam, milyen állapotban viszem ma táncba a testemet. A testben való tudatos létezés elsajátítása érdekében az oktató fókuszt ad az órának, amelyre az óra végéig figyelünk, a mozgásunkat ennek a fókusznak rendeljük. Ilyen például valamelyik testrészre történő tudatos figyelés. Figyelni, hogyan viselkedik adott mozdulatra, hogyan tudok kiteljesedni a mozdulatban, hogyan tudom külön csak a fókuszált területet lazítani. Lehet a fókusz egy érzet, érzés, érzelem, amellyel megtölthetőek a mozdulatok, és engedhetjük, hogy a lelkünk a testen keresztül fejezze ki önmagát. A Nia remek lehetőséget ad az önmegismerés ezen módjára.

 

A ráhangolódás után felcsendülő első dallamok és mozdulatok után érzem, hogy végre hazaérkeztem. Gyönyörű, lágy mozdulatok, könnyen követhető lépések és tánc, tánc, tánc. Végre lehetőséget kapok arra, hogy a mozgás intenzitását a saját testemhez igazítsam. Senki nem üvölt rám, ha nem rúgok elég magasra, abban a mélységben és magasságban mozoghatok, ahogy éppen akkor ott nekem jól esik. Érzem, hogy ez itt most rólam szól. Rólam és a testemről. Figyelem őt, életemben először ennyire tudatosan. Új dimenziók nyílnak meg előttem, a saját testemen keresztül megtapasztalható életöröm birodalma. És már szabadon táncolok, kiléptünk a koreográfiából, nem is emlékszem, hogy mikor, egyszerűen csak szól a zene, és én csak táncolok, betáncolom a termet, körülöttem mindenki önfeledten forog és lépked, annyira természetes az egész… és ettől olyan csodálatos.

 

Lassul a zene, már érzem, hogy a végéhez közeledik az óra, és nekem kicsordul a könnyem a meghatottságtól, amikor az óra fénypontjaként a talajjal, Földanyával kezdek el táncolni. Floorplay, azaz tánc a talajon. Mágikusan vonz a talaj, fizikailag érzem a Föld vonzását, és csak töltekezem. Talán utoljára gyermekként gördültem ilyen felszabadultan a talajon egyik oldalamról a másikra. Olyan vagyok, mint a tenger hulláma, áramlok. Áramlok a magam kis világában, de áramlok a velem együtt táncolókkal is. Már egy emberként lélegzünk, és a végén ernyedten heverünk el a talajon. A pillanat egyszerűen tökéletes. Soha nem volt még ennyire élő a kapcsolatom a testemmel. Érzem, ahogy lüktet. Érzem, hogy jóval több minden történt most bennem, mint a test egyszerű átmozgatása. A mozdulatok, a zene, és az önkifejezés térhódítása olyan energiákat indított el bennem, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Az egész testem pulzál, és én felhőtlen vagyok.

 

Nyújtás és egy rövid relaxáció koronázza az órát, minden energia és érzet, ami elindult bennem, most a helyére kerül… istenien érzem magam. Tökéletesen kerek az egész, minden benne van, amire vágyom. Örömmel a szívemben távozom, testi-lelki felfrissülést kaptam.

 

A következő órákon ott vagyok az első sorban, majd újra és újra átélem a mozgás örömét. Már nem kérdés számomra a tény, véglegesen beleszerettem a Niába. Az óra alatt többször rohamoznak meg érzetek és gondolatok, hogy hogyan vezetnék én egy Nia órát. Nem hagy nyugodni az érzés, hogy a Nia immáron több nekem, mint heti mozgásprogram, tanítani szeretném. Szeretném megmutatni ezt a technikát azoknak, akik hozzám hasonlóan vágynak örömteli és szabad mozgásra, de eddig még nem találták rá az igazira, ezért 2009-ben tanár lettem. Fantasztikus élmény tanítani. Látni, hogyan szabadulnak fel az emberek az órámon. Milyen utat járnak be, míg sikerül az elengedés, és milyen élményekre vagyunk képesek közösen. Az a gyönyörű a Niában, hogy mindenki eldöntheti, mennyire kíván elmélyülni benne. Lehet az óra egy jóleső tánc és kikapcsolódás, de akár önmegismerő táncterápia is. Csak rajtunk múlik, mennyire engedjük bele magunkat a táncba, mennyire akarjuk tudatosan irányítani a figyelmünket.

 

Én megtaláltam a Niában mindent, amit kerestem. Itt éreztem először azt, hogy végre nem kell semminek és senkinek megfelelnem. Itt végre átadhatom magam az önfeledségnek, engedhetem, hogy a fejem helyett a szívem, a belső érzeteim és vágyaim irányítsanak. Minden óra egy újabb felfedező kalandtúra a saját belső világomban. Soha nem tudhatom előre, egy adott zene és mozdulat, akkor és ott mit hoz majd ki belőlem. Megélhetem a belső erőmet a harcművészeti elemek segítségével, fejleszthetem a stabilitásomat az egyensúlygyakorlatok segítségével, és lágyíthatom magam a finom, simító mozdulatokkal. Ez az, amire szükségem van és ez az, amit kívánok mindenkinek, aki keresi a mozgás örömét.

 

Hiszem, hogy aki keresi a számára legmegfelelőbb mozgást, az előbb utóbb rá is talál arra valamilyen technikában. Lehet, hogy a jógában, valamilyen harcművészetben, vagy színpadi táncban, a lényeg tulajdonképpen ugyan az: kapcsolatba kerülni önmagunkkal, a középpontunkkal. Feltöltődni, hogy magabiztosabban, kitartóbban tudjuk állni az élet által adott kihívásokat.

 

Kívánom, hogy mindenki rátaláljon a neki szánt mozgásformára, és átélje a szabad és önfeledt mozgás élményét.

 

És hogy honnan lehet tudni, hogy megtaláltad-e már a neked szánt technikát? Onnan, hogy szárnyalsz tőle…

Szalay-Varga Éva